Ti szülők, hogyan oldjátok meg, hogy ebben az időszakban is lobogjon a láng köztetek? Ha nincs mozi, színház étterem, hogyan dobjátok fel a párkapcsolatotokat? Vannak instant ötleteitek, melyekkel a szürkeséget színesre válthatjátok?

Mint már tudjátok, évek óta azon dolgozom, hogy a mozi, kirándulás, étterem randitippeket túl, segítséget nyújtsak azoknak is, akiknek nincs lehetősége kimozdulni otthonról.

HÁT MOST JÖTT EL AZ IDŐ, AMIKOR NAGYON IS AKTUÁLISSÁ VÁLT EZ A TÉMA

A FELHÍVÁS

Korábban már hatalmas összefogás árán sikerült egy több mint 300 tartalmas elfoglaltságot tartalmazó listát összeállítani a ti segítségetekkel a gyerekek részére. DE MOST RAJTATOK A SOR!! Hiszen boldog és kiegyensúlyozott akkor lesz egy gyerek ha a szülei is azok. Lazítás, kettesben eltöltött meghitt órák nélkül pedig aligha fog ez teljesülni.

A mostani felhívásom hasonló de most a szülők, párok, szerelmesek kerülnek előtérbe. Ha van ötleted, tipped, hogy egy esetleges karantén idejére mivel is lehetne otthon romantikus, vad vagy izgalmas órákat átélni,  akkor kérlek írd meg nekem. A beérkező ötleteket ebben a cikkben fogom gyűjteni és később egy   formájában mindenki számára rendszerezve is elérhető lesz…Természetesen INGYENESEN!

Tehát bármilyen tippet örömmel fogadunk. Lehet kültéri, beltéri, főzőcske, kreatív, kísérletezős vagy hagyományörző.

Eddig 175 tipp gyűlt össze, küldd el a te ötleted, hogy gyarapodjon a lista!!

 

KÉRLEK EGY MEGOSZTÁSSAL SEGÍTSD TE IS A KEZDEMÉNYEZÉST!

  1. Ki ismeri a másikat jobban?
  2. Karaoke est
  3. Frizbi parti a kertben
  4. Ujjfestékkel készítsetek portrét a másikról
  5. Írjatok naplót az eddigi közös életetekről
  6. Készítsetek LAP BOOK-ot a nagy kalandjaitokról
  7. Bor, mámor Provence est : ízletes bor, finom sajt és jöhet a film?
  8. Borkóstoló otthon
  9. Szerepcsere. pár órára cseréljetek szerepet és csináljátok azt otthon, amit a másik szokott
  10. Játszatok szerepjátékot
  11. Próbáljatok ki új dolgokat a hálószobában
  12. Jógázzatok közösen
  13. Érzéki fejmasszázs
  14. Izgalmas hátmasszázs
  15. Vágyfokozó talpmasszázs
  16. Közös habos fürdő
  17. Le a lámpákkal, minden csak gyertyafény mellett történhet
  18. Csoki kóstoló: Kösd be szerelmed szemét, készíts elő többféle csokoládét. Mindent a szájnak és az érzékeknek! Ki kell találnia, hogy milyen csokit kóstolt meg.
  19. 5 órai tea Készítsetek apró sütit, finom teát és 5 órakor kezdődhet a móka. Még izgalmasabb, ha szép csészékbe töltöd a teát és közben valami klasszikus zene szól
  20. Az első randink…Vajon ki hogy emlékszik rá?
  21. Amiért szeretlek… teremtsetek kellemes hangulatot és írjátok le azt a 25 dolgot, amiért szeretitek a másikat. Utána olvassátok fel egymásnak felváltva
  22. Kalandok amiket veled szeretnék átélni teremtsetek kellemes hangulatot és írjátok le azt a 25 kalandot, melyet a másikkal akartok átélni. Utána olvassátok fel egymásnak felváltva
  23. Szeretném ha megtennéd: teremtsetek kellemes hangulatot és írjátok le azt a 25 dolgot, ami boldoggá tenne ha a másik megtenné értetek. Ha kész, olvassátok felváltva.
  24. Olasz est- a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  25. Spanyol est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  26. Görög est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  27. Amerikai est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  28. Svéd est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  29. Kínai est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  30. Francia est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  31. Orosz a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  32. Horvát a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  33. Csillagles a pléd alatt
  34. Piknik a kertben
  35. Piknik a teraszon
  36. Piknik a szobában(rossz idő esetén a padlóra teríts plédet, tegyél köré párnákat és jöhet a piknik
  37. otthoni edzés közösen
  38. Írjatok egymásnak 30 db szerelmes üzenetet és minden nap lepjétek meg a másikat egy üzenettel
  39. Zorba a görög- tanuljatok meg otthon Szirtakizni egy pohár finom mazsolabor mellett 
  40. Készítsetek egy vizualizációs táblát, hogy hogyan tervezitek a jövőtöket. Vágjatok ki újságból képeket, szövegeket és ragasszátok fel egy kartonra
  41. Felolvasó est
  42. Minden este egy vers
  43. Mozimaraton
  44. Tematikus este (csak egy fajta filmet néztek)
  45. Ismerjük mi egymást? Kvíz. Készítsetek kérdéseket egymásnak, majd őszintén válaszoljátok meg.
  46. Ágyban reggeli
  47. Társasjátékozzatok
  48. Kártyázzatok
  49. Gyertyafényes vacsora
  50. Felesz vagy mersz
  51. Készítsetek graffiti falat
  52. Tanuljatok valami újat közösen
  53. Adj szerenádot kedvesednek
  54. Készítsetek relytvényt egymásnak
  55. Fejtsetek rejtvényt közösen
  56. Készítsetek egymásnak bögrét
  57. Videojáték este
  58. Fondue est
  59. Pizza est készítsetek pizzát szokatlan hozzávalókkal
  60. Játszatok Twistert
  61. Mozi és popcorn
  62. Jazz est
  63. Kártyázzatok
  64. Készítsetek desszertet és etessétek meg egymást
  65. Nézzétek meg a naplementét
  66. Süssetek pillecukrot
  67. Wellness otthon
  68. Sztrip póker
  69. Sztriptíz
  70. Puzzle verseny, ki a a jobb?!
  71. Álmodozzatok a jövőről közösen
  72. Legvadabb álmaim…oszd meg kedveseddel melyek a legvadabb álmaid
  73. Legpimaszabb gondolataim. Írjátok le ezeket a gondolatokat és utána osszátok meg egymással
  74. Nézzetek közösen meccset
  75. Készítsetek különleges koktélokat
  76. Írjatok verset egymásnak
  77. Vízi csata a kerteben
  78. Tervezzétek meg a következő vakációtokat
  79. Álomutazás. készítsetek tervet álmaitok utazásáról. Írjátok le hova szeretnétek nagyon elmenni, gyűjtsetek képeket, írjátok le mit néznétek meg és azt is, hogy mi kell ahhoz, hogy ez az álom valóra váljon.
  80. Álmaim háza. Tervezzétek meg, gyűjtsetek ötleteket és írjátok össze, hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósuljon.
  81. Kóstoljatok meg új ízeket
  82. Találd ki! Kösd be kedvesed szemét, tegyél elé kis tálkába különféle ízletes dolgot, fűszert. Ki kell találnia, hogy mit kóstolt meg. Az nyer, aki több helyes választ adott
  83. Alkossatok titkos nyelvet, amit csak ti fogtok ismerni
  84. Készítsetek saját videót
  85. Fejtsetek rejtvényt közösen
  86. Készítsetek egymásnak rejtvényt
  87. Zumba otthon
  88. Nézzetek együtt koncertet online
  89. Készítsetek Kvíz kérdéseket egymásnak magatokról. Vajon mennyire ismeritek egymást?
  90. Tanítsátok meg egymást valami új dologra
  91. Írjátok meg a saját love storytokat
  92. Készítsetek randi befőttet
  93. Készítsetek illatos fürdőbombát
  94. Rajzoljátok le egymást
  95. Játsszatok Jengát
  96. Játsszatok Monopolyval
  97. Játsszatok Gazdálkodj okosannal
  98. Kedvenc trilógiám: mozimaraton a kedvenc sorozataitokkal
  99. Készítsetek listát a kedvenc filmjeitekről
  100. Készítsetek kvíz kérdéseket a kedvenc filmetekről. Ki kell találni a másiknak, hogy a leírás alapján melyik filmre gondoltál
  101. Kedvenc dalom: dúdold el a kedvenc dalod. Vajon kitalálja kedvesed, hogy melyikre is gondoltál?
  102. Írjatok listát amiért hálásak vagytok. Utána olvassátok fel
  103. Írjatok listát arról, mi az amit saját magatokban szerettek
  104. Házassági bakancslista
  105. Készítsetek szusit
  106. Írjatok egy közös dalt
  107. Relax és más semmi. Kapcsolad ki a telefonokat, tv-t
  108. Videojáték est
  109. Alakítsatok ki új szokásokat
  110. Készítsetek saját társasjátékot
  111. Készítsetek egy évre szóló randitervet. Mikor?Hova?Mit? Vegyetek elő 12 borítékot és mindegyiket töltsétek meg az adott hónap extra randijához kapcsolódó cuccokkal
  112. Nézzetek régi Disney meséket
  113. Nézzetek régi amerikai romantikus filmeket
  114. Nézzetek régi francia filmeket
  115. Nézzetek régi karatés filmeket
  116. Nézzetek régi magyar filmeket
  117. Az én tökéletes napom. Írjátok le, hogy számotokra hogyan nézne ki egy tökéletes nap
  118. Iratkozzatok be egy online főző kurzusra
  119. Készítsetek közösen húsvéti díszeket
  120. Fessetek közösen húsvéti tojást
  121. Készítsetek egymásnak szerelmes kuponokat
  122. Válasszatok ki egy könyvet, olvassátok felváltva majd beszéljetek róla
  123. Írjatok listát arról, hogy mi az a 25 dolog, amivel meg tud nevettetni a másik. Utána olvassátok fel.
  124. Írjatok listát arról, mi az a 25 dolog, amivel felbosszant a másik benneteket. utána olvassátok fel.
  125. Írjatok listát arról, hogy mi az a 25 dolog, amiért jó a szex a másikkal. Utána olvassátok fel.
  126. Írjatok listát arról, hogy mi az a 25 dolog, ami még jobbá teheti szerintetek a kapcsolatotokat.
  127. Válogassatok a listáról, SŐŐŐT szerkesszétek velem ti is!! Ha van szuper ötleted, hogy mivel színesíthetnék a párok otthon az idejüket, akkor oszd meg velünk.
  128. Argentin est: a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  129. Tangó est.Tanuljatok meg tangózni. Olvassatok utána a tangó történetének
  130. Sztepp est. Vajon sikerül elsajátítani a sztepp tánc lépéseit?
  131. Hipp-hopp est
  132. Rap est
  133. Írjatok egy rap szöveget és utána adjátok elő a műveiteket
  134. Reggae est
  135. Jamaica est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  136. Brazil est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  137. Legyen brazil karneváli hangulat ezen az estén…
  138. Egy este egy gésa (alakulj át egy estére te is igazi gésává)
  139. Japán est a tematikus est keretében készítsetek az országra jellemző ételeket/italokat vacsorára. Közben szólhat tematikus zene és olvashattok közösen pár infót is az adott országról
  140. 3 in1 randiszett szülőknek   nyomtatható játék friss szülőknek (katt a linkre a csomagért)
  141. Az első évünk nyomtatható játék az első évfordulóra (katt a linkre a csomagért)
  142. Beszélgetősdi 100 kérdés 100 válasz nyomtatható játék (katt a linkre a csomagért)
  143. Szerelmi bájital csomag  több mint 400 elemet tartalmazó nyomtatható csomag 8 ebookkal az izgalmas otthoni randikhoz (katt a linkre a csomagért)
  144. Szerelmünk lapjai csomag (katt a linkre a csomagért)
  145. Intim randi csomag izgalmas kalandok kizárólag bevállalósoknak (katt a linkre)
  146. Szerelmes kuponok csomag (katt a linkre)
  147. Szerelmes üzenetek (katt a linkre)
  148. Küldj EMOJI  SZERELMES ÜZENETET Írj levelet, üzenetet kizárólag emojik felhasználásával. Igazán mókás dolog sülhet ki belőle
  149. Ismerjétek meg egymás szeretetnyelvét
  150. Készítsetek fotókönyvet
  151. Pálinka kóstoló est
  152. Tábortűz és szalonnasütés a kertben
  153. Vakrandi- ezen az estén készítsétek a vacsorát az asztalra, majd sötétítsetek be vagy kössétek be egymás szemét. Teljes sötétségben kezdődhet is a vacsora
  154. Semmit a kéznek este. Ezen az estén bármit szabad, kivéve kézzel megérinteni egymást
  155. Igen nap/est Ezen a napon/estén bármilyen kérésre vagy kérdésre csak igennel válaszolhattok egymásnak. Jöhetnek a vad kívánságok?!
  156. Kerti party kettesben
  157. Készítsetek egymásról lesifotókat
  158. Készítsetek egymásról vicces fotókat
  159. Pizsamaparty
  160. Régi idők szerelmei: ebben az izgalmas játékban első körben írjatok össze híres szerelmeseket. Lehet film, mese és valóság. Pl:Rómeó és Júlia… A második körben pedig válasszatok ki egy párt és bújjatok az ő bőrükbe. Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették.
  161. Híres szerelmesek #1 Rómeó és Júlia est. Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették.
  162. Híres szerelmesek #2 Antonius és Kleopátra est. Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették.
  163. Híres szerelmesek #3 Sissi és Ferenc József est. Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették.
  164. Híres szerelmesek #4 Anyegin és Tatjana est. Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették.
  165. Híres szerelmesek #5 Scarlett O’Hara és Rhett Butler est Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették.
  166. Híres szerelmesek #6 Szécsi Pál és Domján Edit est Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették
  167. Híres szerelmesek #7 Bonnie és Clyde est Bújjatok egy estére a híres szerelmesek bőrébe Próbáljatok meg úgy viselkedni és beszélni, ahogyan abban a korban tették
  168. Vajon ki vagyok én? Készítsetek egy listát azokról a híre emberekről akit mindketten jól ismertek. Próbáljátok leutánozni a viselkedésüket. A másikótoknak pedig ki kell találni kire is gondoltál.
  169. Hippi est. Nézzétek meg a Hair című filmet, ha vannak régi ruháitok be is öltözhettek
  170. Olvassatok régi híres szerelmes leveleket.
  171. Olvassatok pikáns sztorikat együtt a történelem híres szeretőiről
  172. Valentin napi szokások a nagyvilágból. Olvassatok utána, hogy hol milyen furcsa szokások vannak
  173. Rock est – szóljon ma este minden a rockról
  174. Komolyan- válasszatok komolyzenei darabokat, készítsetek kellemes teát vagy bort mellé és jöhet a relax.
  175. Válasszatok ki egy komolyzenei koncertet és nézzétek meg online közösen

 

+1 TIPP ÖLELJÉTEK MEG EGYMÁST MINDEN NAP ANNYISZOR AMENNYISZER CSAK JÓL ESIK 🙂

Ne feledd, hamarosan elkészül az EBOOK a szuper randi ötletekkel!

KÉRLEK OSZD MEG A CIKKET, HOGY MINÉL TÖBB SZÜLŐ, SZERELMESPÁR TUDJA HASZNÁLNI AZ ÖTLETEKET!

 

Ha még több ötletre tippre vágysz vagy neked is vannak jól bevált praktikáid, akkor oszd meg velünk a RANDIZZ OTTHON A SZERELMEDDEL Facebook csoportban!!